Zsolnay fűszertartók és végre valami konkrétum

Ne tévesszen meg senkit, ha egy fűszertartó ütött-kopott, felhólyagosodott és a dekor sem túl eget verő rajta.

Ha esetleg Neked is van egy ilyen henger alakú, holland szélmalmos, hajós konyhai tárolód, és eddig semmit nem tudtál róla, akkor lehet, hogy most tudok egy kicsit segíteni…

Az én kezemben a képen látható darabok fordultak meg.

feszertarto.jpg

Kép: saját alkotás. 

Az egyik darab alján, bár nagyon nehezen, de valóban kibetűzhető a „Zsolnay”, majd alatta a „Pécs” felirat, valamint az 6848-as formaszám.

A fűszertartók korábbi tulajdonosa a gyárnál is tudakozódott még valamikor a nyolcvanas évek elején. E szerint ezek a darabok 1902-től két méretben gyártódtak: a kisebbeket (fedéllel) 98 mm-es magassággal és 65 mm-es szélességgel, a nagyobbakat pedig (szintén fedéllel) 172 mm-es magassággal és 120 mm-es szélességgel. Ahogy az a levelezésből is kiderül, a méretkategóriákon belül is adódnak minimális különbségek…A képen látható tárolók mérete fedél nélkül nagyjából 14 x 12,5 cm, tehát ők a nagyobb verziót képviselik. 

Tervezőjük ismeretlen. 

Szóval: ha van ilyen tárolód, alaposan nézd meg az alját! Jól, vagy alig látható módon mázba nyomott jelzéssel kellene lennie rajta Zsolnay feliratnak…

aljuk.jpg

Igen, valóban nagyon haloványan, de látszik a "Zsolnay" felirat. A "Pécs" és a formaszám sajnos fotózhatatlan. Kép: saját.

Lentebb mutatom a tulajdonos levelét, ill. a gyár válaszát. Az egykori tulajdonos nevét most kitakartam.

A tárolókról reményeim szerint lesz még szó a blogomon egy közelgő aukcióval kapcsolatban…

További jó gyűjtögetést mindenkinek!

zsolnay_level_blogra_copy.jpg

valasz_blogra.jpg

Végezetül gyűjtői hozzájárulással mutatok pár ugyanilyen, kiváló állapotú, jól láthatóan jelzett darabot:

Címkék: Zsolnay