Az Aquincum Porcelángyár kezdetei, azaz a Hüttl Porcelángyár története

Az Aquincum Porcelángyár 1948-tól elsősorban porcelán szobrocskák gyártásával foglalkozott. Az itt gyártott kisplasztikák szinte minden háztartás vitrinjét díszítették, egyben a rendszerváltást megelőző időszak tárgykultúrájának mindennapi jelenségét jelentették.

Ha azonban kicsit utána járunk a gyár történetének, hamar azt tapasztaljuk, hogy korábban a porcelán égető kemencében egészen más használati tárgyak készültek, homlokegyenest más célközönség számára.

A mai bejegyzésemben annak jártam utána, hogy az Aquincum Porcelángyár elődje honnan indult, hová jutott és mit gyártott.

Az itt megírt anyag elsősorban könyvtári irodalomra és internetről letölthető tanulmányokra korlátozódik. A nehézséget az jelentette, hogy viszonylag gyér a fellelhető szakirodalom. A gyár történetét áttekintve azt vettem észre, hogy sok az ellentmondásos információ. Azt hiszem, igazán tiszta vizet azzal lehetne a pohárba önteni, ha valaki rászánná az idejét és az idegeit egy kiadós levéltári kutatásra.

Akkor nézzük, hová lehet eljutni levéltár nélkül.

Az Aquincum Porcelángyár elődjét Hüttl Ede alapította 1854-ben.[1]

És akkor itt most álljunk meg egy szóra! Csányi Károly méltán alapműnek tekintett A magyar kerámia és porcelán története és jegyei c. munkája az üzem alapítását 1852-re teszi, alapítóként pedig Hüttl Ede fiát, Tivadart nevezi meg.[2] Az Óbudai Múzeum blogján viszont valamilyen megfontolás miatt az alapítás dátuma már 1895.[3] Mondom: levéltár.

Az egyszerűség miatt mi most fogadjuk el Hüttl Edét alapítónak.

Hüttl Ede eleinte a cseh ellbogeni Haidinger testvérek porcelán gyárának lerakatát vezette, de hamarosan maga is kedvet kapott a saját gyártmányú termékek forgalmazásához. Festetlen cseh porcelánt vásárolt és belevágott a porcelánfestésbe. Az üzem a kizárólagos porcelánfestést 1895-ig folytatta.[4]

Import cseh ellbogeni porcelán Hüttl-dekorral. (Kép forrása: Vatera)

A gyárat ekkor már Hüttl Ede fia, az ambiciózus Tivadar vezette. Vezetése egyben a gyár virágkorát is jelentette, melyet az is bizonyít, hogy a gyártási nehézségekkel küzdő herendi manufaktúrát megelőzve Hüttl üzeme állította elő a királyi palota részére az étkészletet.[5]

A termelés nem volt túl nagyszabású, egy-két korongost és 10-15 festőt foglalkozatott mindössze.[6] A korszerűen felszerelt, de kisméretű gyár kommerszárut nem gyártott, általában csak megrendelésre dolgozott, leginkább meglévő porcelánkészleteket egészítettek ki.

A porcelángyártáshoz 1550 fokon kiégő masszát használtak, melynek alapanyagát továbbra is Csehországban vásárolták. Az ebből készült edények szép simák, ragyogóak, átlátszóak voltak. Később ezt az alapanyagul szolgáló masszát – a Zsolnai gyárnál is besegítő Petrik Lajos szakértői segítségével - fémoxidok hozzáadásával kékre és rózsaszínre színezték. Ezzel nőtt a massza értéke, hiszen szép áttetszősége, sima, ragyogó felülete változatlanul érvényesült.[7] A technikai feltételek magas
színvonalát jelzi az is, hogy az 1906-ban beüzemelt kemencét még az Aquincum Porcelángyár is használta az 1970-es években.[8]

A Hüttl gyár legszebb műve a budai királyi palota számára készült étkészlet volt, de szintén hozzájuk köthető számos osztrák-magyar követség teljes porcelán berendezésének gyártása is.[9]

Hüttl Porcelán a Dorottya utcai üzemből. (Kép forrása: Galéria Savaria.)

Az első világháború a Hüttl-porcelán virágkorának végét jelentette. A cseh kaolin drágulása következtében - rosszabb minőségű keveréket készítettek, amely 1500 fokon égett ki. A belőle készült edények az égetésnél a korábbi 3 helyett már 6%-kal zsugorodtak és nem voltak olyan simák, áttetszőek, mint a régi masszából készített tárgyak.[10]

Az államosítás a Hüttl üzemet is utolérte. Ekkor kapta a létesítmény az Aquincum Porcelángyár nevet. A célközönség és termékpaletta homlokegyenest megváltozott: a vezetőség a fiatal iparművészek bevonásával a korszak formavilágának megfelelő kisplasztikák gyártására fektette a hangsúlyt. A gyár egyik legfontosabb tervező művésze Ősz Szabó Antónia lett.[11]

A Hüttl-porcelánok fenékjegyén a tulajdonos neve és különféle rajzos jelzés, pl. a Lánchíd vagy kiterjesztett szárnyú sas volt.[12] Az államosítást követően a márkajelzés Aquincum feliratú talapzaton kitárt szárnyú, fejét jobbra fordító stilizált sasmadárrá változott.[13]

Csányi Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei.

Az interneten látható képek alapján a Hüttl-porcelánok igazán szép, finom munkák voltak. Mindezek ellenére az államosítás után nem tartották meg az üzem étkészlet-gyártó profilját: az Aquincum Porcelángyár homlokegyenest más termékpalettával állt a nagyközönség elé. Új korszak, új profil, más célközönség. Elindult a nippgyártás. 

 Gyerek porcelán Hüttl Tivadar műhelyéből. Kép forrása: Galéria Savaria. 

[1] P. Brestyánszky Ilona: Ismerjük meg a kerámiát. A kerámia és a porcelán története. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Bp. 1976. Gondolat. 289 l.

[2] Csányi Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei. (Művészeti könyvek.) Bp. 1954. Képzőművészeti Alap. 60 l.

[3] http://obudaimuzeum.blogspot.hu/2012/03/ha-megforditalak-megtudom-honnan.html

[4] P. Brestyánszky Ilona: i. m. 289 l.

[5] Csányi Károly: i. m. 60 l.

[6] P. Brestyánszky Ilona: i. m. 289 l.

[7] Katona Imre: A magyar kerámia és porcelán. Bp. 1978. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat. 226 l.

[8] Katona Imre: i.m. 226 l.

[9] P. Brestyánszky Ilona: i. m. 290 l.

[10] Katona Imre: i.m. 226 l.

[11] P. Brestyánszky Ilona: i. m. 290 l.

[12] P. Brestyánszky Ilona: i.m. 290 l.

[13] http://obudaimuzeum.blogspot.hu/2012/03/ha-megforditalak-megtudom-honnan.html