Nagy sokára osztom most meg a herendi porcelánfestő rokonsággal készített interjú második, egyben befejező részét.

 Anyaság. (Fotó: saját.)

Volt-e lehetőségetek arra, hogy bármilyen formában kreativitást vigyetek a munkátokba?

Nem. Itt másolni kellett. Ha nem, akkor balhé volt.

Itt szigorúan követni kellett a mintát.

Ha eltért, akkor le kellett mosni és kezdhetted elölről. Mert minden munkát átvesz a főnök. És megnézni, hogy minden olyan-e, amilyennek lennie kell.

De akkor kinek volt lehetősége arra, hogy új dolgot kitaláljon?

Azt lehetett!

De Ti is, vagy csak az iparművészek?

Bárki. Bármikor kitalálhattál egy új formát, és azt pályázaton el lehetett indítani.

Azt papíron be kellett adni, ha elfogadták, akkor megcsinálták a formát és akkor az illető azt megfesthette. Ezt megint elbírálták, hogy mennyi időbe és pénzbe kerül az új minta vagy forma gyártása.

Ezeket elvitték kiállításra és lehetett olyan, hogy egy kereskedőnek ez megtetszett és rendelt belőle.

Hány iparművészt alkalmazott egyszerre a gyár?

Egy vagy kettő volt. Nem volt sok. 

Tamás Ákos, ő már évtizedek óta a gyár iparművésze.

A legtöbb iparművész formát tervezett és csak ritkán mintát.  A mintákat rendes festők tervezték. Mert például nálunk is volt például a Tóth János… hát a „Tóth csikóst” azt róla nevezték el, mert ő tervezte a „Tóth csikós” formát. Ezeket a figurákat ők tervezték. A fésülködő nőtől kezdve, tükrös nő, meg ezek… Akkori iparművész volt a Horváth László is, aki a szakrajz tanárunk is volt. Meg volt a Bruck Tibor, aki ilyen csatajeleneteket tervezett.

Tükrös nő. (Fotó: saját.)

Mit volt jobb aranyozni? Figurát vagy tálat?

Aranyozni figurát mi nem aranyoztunk, maximum csak ezeket a karneváli figurákat. Ez olyan, hogy kinek mihez volt kedve, illetve melyiket mennyire fizették meg. Volt nálunk olyan, aki csészéket, kannákat szeretett aranyozni. Én az ilyen áttört dolgokat szerettem, a bonyolultabbakat. Ezeknek jó normájuk volt.

Az évek során változtak a munkaeszközök?

Amikor én odakerültem, akkor nagyon jó ecsetek voltak. Magyarországon volt két nyugdíjas néni, akik az ecsetszőröket kézzel válogatták ki és kötözték össze. Amikor pedig ők már nem tudták csinálni, akkor már gépi módszerrel állították elő az ecseteket, de ezek minőségileg már nem valami jók. Sok a fordított szál benne. Mert akik kézzel csinálták, úgy válogatták és fűzték, hogy ilyen ne forduljon elő. Ezt most a festőnek kell átválogatni és a fordított szálakat kitépni. Amiből meg kiszeded, sokszor alig marad szál az ecsetben. Pedig állítólag elég drágák ezek az ecsetek. Régen, amikor a nénik fűzték még ezeket, a festők évekig használták ugyanazt az ecsetet.  

Ráadásul az aranyozóknak sokkal több ecsetet kellett használni, mert a hígító jobban tönkreteszi az ecsetet.

A gyűjtők észrevették, hogy sokszor ugyanaz a minta kicsit máshogy van megfestve. Ez ugye azért van, mert hiába törekednek a festők a tökéletes hasonlóságra, más kéz mégis csak máshogy fest?

Csak azért. Minden kéz máshogy, más árnyalattal fest, még ha csak minimális is a különbség. Ezért írják rá a porcelán aljára a festőszámot. Mert ha pótlás kell, akkor a megrendelő megírja a festőszámot és a megrendelést így ugyannak a festőnek adják oda, hogy készítse el.

Mi van akkor, ha ez a festő már nem él, vagy nem dolgozik már a gyárban?

Akkor mindenképpen mással festetik meg, de akkor is a pótolni való készletből egy darabot mindenképpen el kell küldenie a megrendelőnek. Tehát vagy az eltört darabot, vagy a készletből egy darabot, hogy ahhoz tudják hasonlítani és odaadják egy olyan festőnek, aki tud egy közel ugyanolyat készíteni.

Volt olyan, hogy az általatok megfestett darabot a boltban is viszontláttátok?

Nem, mert őszintén megvallva nem járunk ilyen helyre…

Egy átlagos festő fejből hány mintát tudott megfesteni?

A porcelángyárban van olyan, hogy mintatár. Figurából is és tányérból is. Ezeket ilyenkor elkértük a mintatárból.

Ezek a minták porcelánon vannak, vagy papíron?

Van papíron is, de porcelánon is. De alapvetően minden festőnek minden – nem egyszeri darabnak számító - mintát meg kell tudnia csinálni. De azért kell a minta, hogy ha valamit már régen festett valaki, akkor valami alapján fel tudja frissíteni a tudását és be tudja gyakorolni.

Mi volt a legfurcsább minta, vagy forma, amivel dolgoznotok kellett?

Hát nekem a kilencvenes években ezek a karneváli figurák. Ezek ilyen különlegesnek számítottak.

Nekünk az volt furcsa, hogy mindig jöttek ilyen új figurák. Például síelő nyúl, futó nyúl… Némelyik szép és érdekes, de néha megbotránkoztunk, hogy Te Úr Isten! Ezt kimintázni… Nekünk nem tetszik… de Amerikában megveszik. Akkor vannak cowboy csizmák is VH mintával, kalapok, szemüveg… A japán piacra a terjesztőnek mindig van egy bagoly kívánsága, amit ők megrajzolnak, meg is festik és elküldik, hogy ezt csinálja meg a gyár. Na, ők tudnak különlegeset kérni.

A mintában, vagy a formában kérnek különlegeset?

A mintát azt átvariálják, a színeket…

A bagoly az minden évben van nekik, az sorszámos és azt nem lehet utángyártani. Azt ők találják ki minden évben. Ez egy valóságos bagoly, ami a természetben van, de mindig egy más fajtát. És mindig nagy szeműnek kell lenni. A szárnyakon a tollak végének soha nem szabad hegyesnek lennie, mert a hegyes végű szerencsétlenséget hozhat a vevőnek. A hegyes vég ugyanis a kardot jelképezné.  A szemüknek pedig mindig egyformának kell lennie. Azt mindig egy ember csinálja, hogy az egyforma legyen. A többi részét már kifestheti más. De ezeket sem csinálhatja akárki, csak a jobb festők. Nagyon fura, erős színeket kérnek.