Nyár. Őrség. Nyaralás. Bringa. Szabadság. Vadon.

Hosszú idő után biciklire ülök. Az Őrségben aztán lehet tekerni. Spontán edzőtábor. A szállásunk a fazekas falunak nevezett Magyarszombatfán van. Kaja nélkül indulunk el az egész napos tekerésre. Majd biztos lesz bolt a szomszédos falvakban. De nincs. Órákon át tekerünk étlen-szomjan tanyák és icipici falvak között a kánikulában. Úton van a hiszti. Hülye Pest megyei hozzáállás volt azt képzelni, hogy hamarosan felbukkan majd egy Aldi. Kis kalandunk végén rájövök, hogy az, aki itt lakik, nagy túlélő. Megkedvelem az ittenieket, mert ezen a mindennek kitett, erdőkkel körülvett vidéken a zárkózottsága ellenére mindenki normális, tisztességes, egyenes ember tudott maradni. Orvos és közért nélkül. A két kezükkel teremtik meg az életet az agyagos, terméketlen talajból.

Valahol erről a túlélésről szól a Tófej kerámia is. Alig találni róla valami információt, holott mindannyiunk polcán, vagy padlásán van egy-egy (nem csak) narancssárga, karakteres dísztárgy a tófeji üzemből. Nem iparművészek tervezték, de nekem ez most tökéletesen mindegy. Csak érdekel, hogy honnan kerülnek elő ezek a nagyon szerethető, semmivel sem összetéveszthető darabok.

Tófej kerámiák. Fotó: saját. 

Tófej Zala megyében van. A két világháború között egy Oroszországból ide került, viharok által edzett nő pénzéből egy kis téglagyár jött itt létre.[1] A második világháború után a kis üzem nem tud tartósan megmaradni (még mészégetéssel is próbálkoztak), így a hatvanas évek első felére abszolút megállt a termelés.[2]

A magyar zománcipar ekkor fordult a kihasználatlan tófeji gyár felé: a kecskeméti LAMPART üzemtől elvette a kerámiamáz gyártását, azt a tófeji üzemre bízta, a létesítmény irányítására a zala megyei vezetés pedig egy bizonyos Czugh Dezső és Czugh János[3] magyarszombatfai fazekast helyezett ide 1964-ben.[4]

„Április elsejétől nekünk kellett ellátni az egész országot (kerámiamázzal), két hetet engedélyeztek az előkészületekre. Még lakásunk sem volt, az irodába tettek be egy tábori ágyat, azon aludtunk felváltva a bátyámmal, amíg helyre nem hozták a romos, régi Celotti-házat (azaz a téglagyár épületét).”[5]

Czugh-testvérek: Czugh János és Dezső.

Képek forrása: http://www.studiolum.com/nm/hu/czughjanos.htm és Czugh Mária felvétele. 

Ez az a pont, ahol a könyvtárak mélyén lapuló információk nagyjából el is hallgatnak. A közösségi oldalak segítségével viszont sikerül rátalálnom a család egyik leszármazottjára, Czugh Máriára, aki eleinte vegyésztechnikusként, később vegyészmérnökként a tófeji üzemben, majd a Zalakerámia Zrt-nél folytatta pályafutását.[6] Nagy szerencsém van azzal, hogy Mária hajlandó pontosan és precízen válaszolni a kérdéseimre. Köszönet érte!

Mária visszaemlékezése szerint: „A helyi lehetőségeknek megfelelően a formázás kézi korongozás helyett gépi korongozással, öntéssel történt, betanított munkaként. A dolgozók betanítását és a termékek kialakítását kezdetben édesapám, nagybátyám (Czugh János, Czugh Dezső) végezték, majd bekapcsolódott nővérem Meglécz Gyuláné Czugh Éva és unokatestvérem Czugh Miklós is a tervezésbe.  A díszítés anyagainak, eszközeinek, módszereinek kialakítása is feladat volt, amit Czugh János végzett az üzemi kerámia frittek és egyéb máz alapanyagok (kaolin, színező fémoxidok, színtestek) felhasználásával, empirikus kísérletekkel. A termelési folyamat irányítását a feleségek: édesanyám és nagybátyám felesége végezték.[7]

A gyár közel 350 féle terméket készített. A Tófejen gyártott díszművek között vázák, díszedények, falitálak, likőrős és boros készletek voltak. Gyártottak itt még figurális és egyéb kályhacsempéket, 60-70 féle padlóburkoló lapot is. Olcsósága, nagy teljesítménye miatt egyetlen iparművész sem vehette fel a versenyt a tófeji üzemmel.[8]

Arra a bizonyos narancssárga szín előállítására, ami annyira jellemző a tófeji kerámiákra, valamint a szintén ott gyártott kékes, szürkés mázakra a vegyészmérnök Czugh Mária a következőképpen emlékezett vissza:

„Az a bizonyos narancsos szín egy nagyon speciális fritt receptúra sajátsága, az instabil ólomkromát  tartalom miatt a felviteli és égetési körülményektől függően homogén vörös, vagy kristályos vörös szín, illetve az égetési atmoszférától függően krómzöld szín is előtűnik. (…) A kékes, szürkés és a grafit szín szintén jellemző, a rézoxid, kobaltoxid színezőanyagok alkalmazására utal.”[9]

Ez is Tófej kerámia. Kép forrása: Galéria Savaria. 

A termékpalettát a zalaegerszegi székhelyű Kerámia-és Cserépkályhagyár javaslatára a tanácsi vállalati vezetés határozta meg a tófeji üzem részére. „A termékválasztékba bekerülő tárgyakat iparművészeti zsűri bírálta el, ez kötelező volt, az egyébként fizetendő „giccs-adó” miatt.” A legfontosabb szempont az eladhatóság volt, hiszen több mint száz helyi, vagy környékbéli ember megélhetését biztosította az üzem.[10]

Tófejen empirikus, azaz sokkal inkább tapasztalati, mintsem hogy elméleti alapokon nyugvó mázkísérletek folytak.  A Czugh-testvérek már magyarszombatfai működésük alatt kidolgoztak egy később szabadalmazott mázat, a képen is látható ún. gyöngymázat. A gyöngymáz persze később Tófejen is alkalmazásra került. Kép: Czugh Mária felvétele. 

Az itt gyártott termékek Czugh Mária elmondása szerint kizárólag belföldön, az AMFORA-ÜVÉRT boltokban találtak gazdára.[11]

És most kedves gyűjtők, figyeljetek! A tófeji kerámiák folyamatos T-1-től T-350 vagy T-400-ig tartó számozást kaptak (az utolsó termékszám csak egy hozzávetőleges érték, pontos szám jelenleg nem ismert.) A számok időben növekedőek voltak 1964-től 1985-ig. Az utolsó 30-50 termékszám került a választékba az utolsó évben. A termékek alján nem hieroglifák, hanem a készítő szignója található, amellyel beazonosítható volt az öntő, illetve a festő.[12]

Tófej kerámia alja típusszámmal (T-276), ill. a festő és öntő szignójával.

Fontosak voltak ezek a tárgyak még akkor is, ha nem iparművész tervezte őket és úgy is, hogy nem nyertek nemzetközi versenyt. Egyszerűen az akkori egyen-kockaházakba vittek egyediséget, elérhető áron pótolták az iparművész /képzőművész által készített műalkotásokat.

És fontosak voltak azért is, mert egy kietlen vidéken 150 embernek adtak munkát. 1964-től egészen 1985-ig.

Mai funkciója pedig többek között az, hogy személyiséget ad az Ikea polcunknak. :) 

[1] http://archivum.zalamedia.hu/naplo/040929/t.html

[2] Moldova György: Az Őrség panasza. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00157_kv.html

[3] A Czugh-testvérek felmenői között több száz évre visszamenőleg fazekasokat találunk. Bár a tófeji üzem elsősorban modern kerámiákat gyártott, Czugh Dezső (1925-1995) és Czugh János (1917-1993) később is szerepelt tradicionális őrségi kerámiáival népművészeti kiállításokon. Munkásságuk elismeréseként Czugh Dezső 1972-ben, Czugh János 1970-ben nyerte el a Népművészet Mestere címet.

[4] Czugh Dezső visszaemlékezése a tófeji kerámiagyár létrejöttéről. In: Moldova György: Az Őrség panasza. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00157_kv.html

[5] Czugh Dezső visszaemlékezése a tófeji kerámiagyár létrejöttéről. In: Moldova György: Az Őrség panasza. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00157_kv.html

[6] http://www.zalakeramia.hu/admin/data/file/2072_2008_i_negyede_uv.pdf

[7] Czugh Mária visszaemlékezése. 2017. december.

[8] Fekete Judit: Ipari formatervezés Zalában. In: Művészet. A Magyar Képzőművészek Szövetségének Folyóirata. 1977. XVIII. évf. 4. sz. 24 l.

[9] Czugh Mária visszaemlékezése. 2017. december.

[10] Czugh Mária visszaemlékezése. 2017. december.

[11] Czugh Mária visszaemlékezése. 2017. december.

[12] Czugh Mária visszaemlékezése. 2018. január.