Van ez a babaporcelánom, aminek ugye se jelzése, se semmije, de mégis mindenki úgy gondol rá, mint Zsolnay termékre. Engem kifejezetten idegesített, hogy nincs rajta semmi, így pedig nem is voltam hajlandó elfogadni, hogy ez Zsolnay.

Kép: saját.

Tegnap viszont őrült nagy szerencsém volt Nagymaroson. Futóversenyre vártam és a rajt előtt még volt időm bekukkantani a helyi bolhapiacra. A hely annyira jó volt, hogy azonnal találtam magamnak egy Alföldi Porcelán tálat a gyűjteményembe és az alábbi képen látható Zsolnay tányért. Ami ugye mázra, festésre kiköpött nagy testvére a babaporcelánomnak.

 Kép: saját.

Innentől kezdve pedig mások sejtése bizonyosságot nyert: a babaporcelánom minden kétséget kizárva Zsolnay gyártmány. Mutatom a nagy tányér jelzését:

 Brestyánkszky Ilona könyve szerint az ilyen zöld színű jelzéseket az 1920-as években használták.

Kép: saját.

Itt ugye látható, hogy negyedosztályú termékről van szó, a dekor neve pedig alighanem „Éva”. (Talán a babaporcelánom azért nem kapott semmijen jelzést, mert az már inkább az ötödosztályú kategóriába tartozik. Nem csodálnám, mert van rajta rendesen mázhiba.)

A félmaratonom szenvedősre sikeredett. Így jár az, aki struktúra nélküli örömfutásokra adja a fejét és nem készül rendesen. Annyiban viszont nagyon megérte rajthoz állnom, hogy előtte felfedezhettem a nagymarosi bolhapiacot, ahol 5 perc alatt 2 új családtagot is találtam. Megérte egy kicsit szenvedni.

Kép: saját.