„Menzás” kanna a nagymama szekrényéből

Avagy merj hinni a szemednek és hallani a fülednek!

Rosszul indul ez az év. A nagymamám elment, az autónkat tropára törték, az utak a hótól/jégtől járhatatlanok, nem tudok futni, amikor már lehetne, akkor meg beteg vagyok. Nem merek ráállni a mérlegre. Úton van a hiszti.

Szóval a nagymamám meghalt, és ezzel együtt a jól megszokott rendszer változásnak indult. Ilyenkor persze összegyűlik a régi házban a család és kezdetét veszi a pakolás. Ki viszi el ezt, vagy azt.

Szekrénynyitogatás. Egy eddig ismeretlen teáskannán megakad a szemem. Látszik, hogy magyar gyártmány, a dekor rajta finoman „menza” jellegű, a formája a ’70-es évekre hajaz, nagyon jó arányú, édes kis darab. Sehol egy repedés, tökéletes állapotban van. Még beszélni is tud, azt mondja: VIGYÉL EL!

szerkesztett.jpg

Róla van szó. (Kép: saját.)

Megnézem a fenékjegyét: Alföldi Porcelán. Igen. Ez nem Zsolnay, nem Herendi, nem Hollóházi. De van benne mégis valami, amitől nem lehet ott hagyni. A család persze nem érti, hogy mitől vagyok oda ennyire egy egyszerű kannától. „Hát ez honnan van?” „A nagyanyád kapta az egyik barátnőjétől a nyugdíjas klubban.”„Az enyém lehet?” „Vigyed.”

Snitt. Pár nap elteltével itthon vagyok betegen. A Gránit Kőedénygyárról kellene írnom blogbejegyzést. Hetek óta szenvedek a témával. Utána néztem könyvtárban, képeket gyűjtöttem, cikkeket olvastam, de egész egyszerűen nem tudok róla úgy írni róla, ahogy szeretnék. A neten nézelődöm, hátha találok róla valamit, ami beindít.

Ide-oda kattintgatva egyszer csak belebotlok egy Ambrus Éva nevű tervezőbe és az Alföldi Porcelángyár által gyártott „Bella-207” nevű étkészletbe. Úristen. Ugyanilyen formavilágú kannát hoztam el a nagymamámtól.

ambrus_eva_portre.jpg

Ambrus Éva (1941-) egy olyan nő, aki tudja, mit akar. És ha valamit a fejébe vesz, azt az alábbiak szerint meg is valósítja.

Érettségi után három évig porcelánfestő volt, - hol máshol, mint Herenden. A manufaktúra ipari ösztöndíjasaként vették fel az Iparművészeti Főiskolára, ahol mestere Schrammel Imre volt. Schrammel ridegtartásban nevelte növendékeit: ha valamire azt mondta, hogy jó, az már hatalmas dicséretnek számított.[1]

Diplomája megszerzése után Ambrus Éva az Alföldi Porcelángyár tervezőjeként kezdett dolgozni.

Ambrus Éva kerámikus művész. (Kép forrása: http://www.mma.hu)

Az Alföldi Porcelángyár Hódmezővásárhelyen német mintára alakult meg 1967-ben, maga a termelés 1969-ben vette kezdetét. A forrongó hatvanas években a tradíciók nélküli új gyár igazán jó lehetőséget jelentett az Iparművészeti Főiskoláról frissen kikerült tervezőknek.[2]

Azért az új művészeknek, köztük Ambrus Évának annyira azért nem örültek az üzemben… A mérnökök szerint ugyanis „a gyárnak szükséges rossz egy iparművész, és ez fordítva is igaz”. De Ambrus ezek hallatán még jobban rákapcsolt. Sokat dolgozott – sokszor az utolsó busszal ment haza. Igyekezett annyi pályázaton és kiállításon részt venni, amennyin csak tudott. Több készletet tervezetett a gyárnak, de az első valóban gyártásba is kerülő készlete a „Bella-207” volt.[3]

egyesitett_1.jpg

Képek forrása: http://www.mma.hu

A „Bella-207” étkészlet tervei alapvetően az 1972-ben kiírt Varia edénypályázatra készültek. A siker nem maradt el. A készlet tökéletesen megfelelt a pályázat elvárásainak és az Alföldi Porcelángyárban használt, félautomata gépsor technológiai kritériumainak. A készlet 30 darabból állt, gyártása 1974-ben indult el, ugyanebben az évben SZOT-díjjal[4] és Házgyári Konyhaprogram díjjal is részesítették.[5]

És akkor most nézzük meg, hogy mi is az a Házgyári Konyhaprogram. (Lesz mozi is! )

A háború után ugye nem volt elég lakás. A városokban azért sem volt túl rózsás a helyzet, mert vidékről nagy számban áramlott be a leendő gyári munkásság. A helyzet megoldására 1958 és 1961 között Óbudán „kísérleti” lakótelep épült. 1964-ben indultak az ún. Házgyári Kombinátok, amelyek készen gyártott elemekből építették meg a ma is álló 788.000 panellakást országszerte.

A lakótelepi lakások belső tereinek tervezésekor nem volt szempont a tágas konyha és az étkező. A terv kifejezetten az volt, hogy az étkezés legfőképpen ne a lakásban történjen, hanem az üzemi étkezdékben, hétvégenként pedig az ÉTTERMEKBEN.

Ahhoz, hogy érezzük, mennyire szokatlan volt a korábbi méretekhez képest egy parányi lakótelepi lakás, érdemes megnézni az alábbi korabeli propaganda célzatú „oktató” filmet.

Az az ember viszont, aki vidékről a városba költözött egy ilyen icipici lakásban nyilván nehezen találta fel magát. A falun használt nagyméretű edények nem fértek el a minimalizált konyhákban. A megfelelő nagyságú, mégis esztétikus edénykultúra gyártása érdekében a korszerű design mellett elkötelezett Borz Kováts Sándor, Soltész György ötvösművész és Pohárnok Mihály grafikus, formatervezési menedzser indította útjára az ún. Házgyári Konyha Programot 1972-ben.

A program keretében kutatásokba fogtak az új használati tárgyak legoptimálisabb kialakításához. A porcelán étkészletek tervezéséhez például 230 étel gyártáselemzését végezték el a leginkább fogyasztott ételek felmérésével, legyen az gulyásleves, palacsinta, pörkölt, vagy nokedli. Az edények és eszközök méretét és mennyiségét az egy főre, ill. fogyasztószámra kalibrált alapanyag-mennyiségek térfogatától az eszközszükségleten át a munkafázisok mértékéig állapították meg.[6]

A „Bella-207” étkészlet, bár még a Házgyári Konyhaprogram előtt került megtervezésre, annyira korszerűnek számított, hogy 1974-ben részt vett a Házgyári Konyhaprogramban is, sőt, az 1980-as évek végéig gyártásban is maradt.[7]

Ambrus Éva az Alföldi Porcelángyárnál később művészeti vezetőként dolgozott. A megszaporodó értekezletek, valamint a külföldi piacoknak való megfelelési vágy miatt viszont egyre inkább behatárolva érezte kreativitását. Miután visszatért egy finnországi tanulmányútról, a váltás mellett döntött. A gyárat otthagyta, Budapestre költözött, és saját műhelyében kezdett alkotni dísztárgyakat és köztéri alkotásokat.[8]

A „Bella-207” tehát a Házgyári Konyhaprogram egyik korai csillaga volt. A régiségekkel foglalkozó internetes apróhirdetések között még mindig szinte kizárólag a Herendi, Zsolnay, Hollóházi triász a fő zászlós hajó. A hirdetések között csak nagyon-nagyon ritkán tűnik fel, akkor is potom áron, egy-két Alföldi porcelán. Hogy ezeket a darabokat, kik tervezték, mikor és miért, csak ritkán tudjuk. Pedig azért a fentiek alapján is jól látszik, hogy ezek komoly eszmei háttérrel bíró, gyűjteni való darabok. És nem szabad azt mondani rájuk, hogy „menzás”. Mert ettől a „menzásságtól” lesz Házgyári. 

Befejezésként csatolok még egy rövidfilmet a tervezővel, melyben a „Bella-207” étkészletről is szó esik:

 

[1]Ambrus Éva: „Megteremteni az egyensúlyt ember és környezete között…” Akadémiai székfoglaló előadás – 2014. május 16. http://www.mma.hu/iparmuveszet-es-tervezomuveszet/-/event/10180/ambrus-eva-„megteremteni-az-egyensulyt-ember-es-kornyezete-kozott…-;jsessionid=545985EE1E836317FE65F959B582DE1B

[2] Kondor Edit: Asztalunk tárgyai. A porcelán asztali tárgykultúra vizsgálata napjainkban. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola. 2011. Témavezető: Kádasi Éva. 30 l. http://konyvtar2.mome.hu/doktori/ertekezesek/DLAertekezes-KondorEdit-2011.pdf

[3] Ambrus Éva: i.m.

[4] A díjat a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) alapította 1958-ban. A díj különböző művészeti ágakban elért kiemelkedő eredményekért, kimagasló munkásságért, a dolgozók művelődésének segítéséért adományozható állami kitüntetés volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/SZOT-d%C3%ADj#1974

[5] Kondor Edit: i. m. 31 l.

[6] Szabó Eszter Ágnes: Házgyári Konyha Program 1972-1975. http://epiteszforum.hu/hazgyari-konyha-program-1972-1975

[7] Ambrus Éva: i. m.

[8] Ambrus Éva: i. m.